Címlap Vegyes adóhírek Bűnszövetkezetek az államigazgatásban - Új közbiztonsági stratégia
Bűnszövetkezetek az államigazgatásban - Új közbiztonsági stratégia
2010. július 17. szombat, 06:21

Kiszámíthatóság, tervezhetőség, ezzel együtt járó büszkeség, és elhivatottság. Orbán Viktor miniszterelnök ezeket a pontokat szeretné a következő négy évben megvalósítani. Hangsúlyozta, új közbiztonsági stratégia és büntetőpolitika kell.

Orbán Viktor meglátása szerint a közbiztonság és a rend súlyos hiányosságaiért legfőképpen az elmúlt nyolc év politikája hibáztatható. Úgy véli, nincs ésszerű magyarázat a rendőrség létszámának drasztikus csökkentésére, a folyamatos forráskivonásra, és arra sem, hogy 2002 után a büntetőpolitika szigorát miért enyhítették. Mindezt tovább súlyosbította, hogy a hatalmi elit úgy gondolta, következmények nélkül lehet visszaélni a hatalommal, a törvény fölé lehet helyezkedni. Egyes "bűnszövetkezetek" valósággal beépültek a magyar államigazgatásba – tette hozzá. Másrészt a vidékellenes politika következménye a félkatonai szervezetek megjelenése. „Az új kormány nem mond le Magyarország egyetlen településéről sem” – húzta alá.
A teljes ciikk itt olvasható.


 
SEO by Artio

Népszerű hírek

Politikailag megbízható káderek vezetik majd a területi kormányhivatalokat

Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy új vezetőket neveztek ki a közigazgatási hivatalok élére. Szeptember 1-től visszaállt a korábbi rend, ismét működnek megyei közigazgatási hivatalok,  [ ... ]


Megyei kormányhivatalok jönnek létre a jövő évtől a kormány tervei szerint

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az MR1-Kossuth Rádió ma reggeli műsorában megerősítette, hogy jövő év január 1-től megyei kormányhivatalok jönnek létre. Az A [ ... ]


Megtámadták az adóellenőröket

Az APEH munkatársai csütörtökön próbaellenőrzést tartottak egy makói vállalkozónál. Miután a kért szolgáltatást megkapták, kifizették annak ellenértékét, bizonylatot azonban nem k [ ... ]


Új APEH igazgató kinevezése - Akit leváltanak, igazgatói tanácsadó még lehet

Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke szeptember 1-től Fazekas Jánosnét nevezte ki az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatóság igazgatójának. Az Igazgatósá [ ... ]


APEH razziák az ország valamennyi régiójában

Az APEH 366 adóellenőre a „Nyári akció” négy hete alatt az ország valamennyi régiójában mintegy 500 településen folytatott vizsgálatokat, ahol az értékesítés megfelelő bizonylatol [ ... ]


2010. szeptember 3., 6. óra


Tiltakoznak a VPOP és az APEH gyors átszervezése ellen

Az APEH és a VPOP összevonásáról az új kormány döntött, az érdekképviselet szerint nem lehet tudni, hogy a közös szervezet mennyivel lesz hatékonyabb.



apeh_02.jpg

Friss hírek

Mai tájékoztató

Oldalainkat 86 vendég böngészi

Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla 1.5 Template, ecommerce web hosting. Valid XHTML and CSS.