Címlap Vegyes adóhírek Nyugtaadási kötelezettség 2010 - Rendezvényeken alkalmazott fizetési eszközök
Nyugtaadási kötelezettség 2010 - Rendezvényeken alkalmazott fizetési eszközök
2010. július 19. hétfő, 10:51

Gyakran előfordul, hogy egyes adóalanyok egy-egy bemutatóra, vásárra, fesztiválra, tematikus rendezvényre kitelepülve oly módon értékesítenek, hogy eladásaik során ellenértékül kizárólag a rendezvény szervezője által a rendezvény látogatói részére pénz ellenében rendelkezésre bocsátott, és csak az adott rendezvény helyszínén felhasználható (például kóstolójegy, utalvány, bón stb. elnevezésű), készpénz/pénz-helyettesítő eszközöket (továbbiakban: utalvány) fogadhatják el. Ezen utalvánnyal történő fizetés esetében a terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó adóalanyok nyugtaadási, bizonylatolási kötelezettsége a következők szerint alakul.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: áfatörvény) értelmező rendelkezései szerint ez az előzőekben említett utalvány készpénz/pénz-helyettesítő fizetési eszköznek minősülhet, ezáltal ennek megvásárlása (ti. pénz, készpénz/pénz-helyettesítő eszközre történő cserélése) az áfatörvény 13. § (3) bekezdés a) pontjára és 259. § 14., 15. pontjára tekintettel, nem minősül sem termékértékesítésnek, sem szolgáltatásnyújtásnak az általános forgalmi adó rendszerében. Ezzel kapcsolatban tehát a rendezvények szervezőinek ezen „pénzeszköz-csere” ügylettel kapcsolatban áfatörvény szerinti bizonylat kiállítási kötelezettsége nem keletkezik.

Amikor az adott rendezvényen a rendezvény vendégei az utalványt felhasználják a rendezvényen kiállítóktól, ott értékesítőktől történő vásárlásaik során, akkor ezen utalvány az ott kiállító, bemutatkozó kereskedők, szolgáltatók által teljesített termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékének kiegyenlítésére szolgál, ezáltal olyan értékesítés történik, amely után ezen kiállítóknak, értékesítőknek az áfatörvény szabályainak megfelelő bizonylatolási kötelezettsége keletkezik. Az áfatörvény 159. § (1) bekezdése alapján az értékesítésről főszabály szerint számlát kell kiállítani. Azonban, amennyiben a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője nem adóalany, és az ellenérték adót is tartalmazó összegét legkésőbb a teljesítésig készpénzzel, készpénz/pénz-helyettesítő eszközzel (vagyis az erre rendszeresített utalvánnyal) maradéktalanul megtéríti, és számla kibocsátását az adóalanytól nem kéri, akkor az értékesítő adóalany az áfatörvény 165. § (1) bekezdés b) pontja alapján mentesül a számla kibocsátási kötelezettség alól. Ilyen esetben az áfatörvény 166. §-a szerint – figyelemmel a 167. §-ra – az értékesítőt nyugtaadási kötelezettség terheli, tekintettel arra, hogy ugyan nem pénzzel, hanem az azt helyettesítő utalvánnyal kiegyenlítetten, de ellenérték fejében értékesített. (900 ezer forintot elérő vagy azt meghaladó összegű fizetés esetén is kötelező lenne a számla kibocsátása, de az e tájékoztatóval érintett forgalmazási körben ez jellemzően nem fordul elő.)

Az előzőekben említettek szerinti, utalványok ellenében történő termékértékesítésről, szolgáltatásnyújtásról mindenképpen legalább nyugtát, vagy a vevő arra irányuló kérése esetén számlát, egyszerűsített adattartalmú számlát ki kell bocsátani.

 

(Pénzügyminisztérium Forgalmi adók, vám és jövedéki főosztály 4720/1/2010., APEH Ügyfélkapcsolati és tájékoztatási főosztály 5227848840)


 
SEO by Artio

Népszerű hírek

Új vezetők az új közigazgatási hivatalok élén - Megszűnnek a regionális államigazgatási hivatalok

Húsz közigazgatási hivatal vezetőjének adta át kinevezését dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Parlament Vadásztermében. Szeptember 1-jén a hét regionális  [ ... ]


Orbán Viktor egy diktatórikus figura - Heller Ágnes filozófusnő véleménye szerint

Orbán Viktor egy diktatórikus figura, aki semmiféle eltérő véleményt nem tűr el maga mellett, nyilatkozta Heller Ágnes filozófusnő a hetivalasz.hu cikke nyomán a Jungle World hetilapnak. [ ... ]


Politikailag megbízható káderek vezetik majd a területi kormányhivatalokat

Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy új vezetőket neveztek ki a közigazgatási hivatalok élére. Szeptember 1-től visszaállt a korábbi rend, ismét működnek megyei közigazgatási hivatalok,  [ ... ]


Öröklési és ajándékozási illetékmentesség egyenes ági rokonok között


Új APEH igazgató kinevezése - Akit leváltanak, igazgatói tanácsadó még lehet

Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke szeptember 1-től Fazekas Jánosnét nevezte ki az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatóság igazgatójának. Az Igazgatósá [ ... ]


Megtámadták az adóellenőröket

Az APEH munkatársai csütörtökön próbaellenőrzést tartottak egy makói vállalkozónál. Miután a kért szolgáltatást megkapták, kifizették annak ellenértékét, bizonylatot azonban nem k [ ... ]


Megyei kormányhivatalok jönnek létre a jövő évtől a kormány tervei szerint

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az MR1-Kossuth Rádió ma reggeli műsorában megerősítette, hogy jövő év január 1-től megyei kormányhivatalok jönnek létre. Az A [ ... ]



apeh_02.jpg

Friss hírek

Mai tájékoztató

Oldalainkat 30 vendég böngészi

Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla 1.5 Template, ecommerce web hosting. Valid XHTML and CSS.